“Arany János 1817-ben született a partiumi Nagyszalontán (ma Romániához tartozik) elszegényedett nemesi családban, és 1882-ben halt meg Budapesten. Aranyék tízen voltak testvérek, de csak az első és az utolsó gyermek, a legidősebb nővére és ő érték meg a felnőttkort. Gyermekkorától kezdve rengeteget olvasott. Tizennégy éves korában segédtanítói állást vállalt. 1833-tól a Debreceni Református Kollégiumban tanult, de tanulmányait nem fejezte be, hanem zárkózott, félénk alkatához képest meglepő módon színésznek állt. Előbb a debreceni társulathoz szegődött, majd miután az feloszlott, vándorszínészekhez csatlakozott. Karrierjének egy álom vetett véget: halott édesanyja képe jelent meg előtte, ezért úgy döntött, azonnal hazamegy Szalontára. Otthon valóban szörnyű állapotokat talált: apja megvakult, s érkezése után néhány nappal édesanyja csakugyan meghalt. (A balsikerű színészkaland és az azt követő családi tragédia Arany egész későbbi életét meghatározta. Irodalmi feldolgozása a Bolond Istók című elbeszélő költemény 1873-as második éneke.) Hazaköltözött hát a szülőfalujába, és hivatali állást vállalt. Példás gonddal végzett munkája mellett folyamatosan képezte magát, hatalmas műveltségre tett szert. „Zseni a nyárspolgár álarcában” – írta róla 1910-ben Babits Mihály. Arany 1846-ban Az elveszett alkotmány című szatirikus eposzával megnyerte a Kisfaludy Társaság pályázatát. A következő pályázatra érkezett művét, a Toldit a Társaság megemelt pályadíjjal ismerte el, Aranyt pedig a tagjai közé választotta. A Toldi megjelenését követően kezdődött Arany és Petőfi levelezése, illetve barátsága is. A szabadságharc bukása után bujkálnia és nélkülöznie kellett, állását elvesztette. 1851-ben a nagykőrösi református gimnáziumban kapott tanári állást. Maga által írt tankönyve, a Széptani jegyzetek és tanulmánya, A magyar nemzeti versidomról, a magyar irodalomtudomány kiemelkedő alkotásai. Miután a Kisfaludy Társaság 1860-ban igazgatónak választotta, Arany nagy irodalmi tervekkel érkezett meg Pestre. A Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú című folyóiratok szerkesztője, 1865-től az Akadémia titkára, majd főtitkára volt. 1877-ben megromlott egészségi állapota miatt lemondott akadémiai tisztségéről. 1882-ben Petőfi szobrának avatásán meghűlt, a betegséget már nem tudta leküzdeni.”

Forrás: irodalom11_2018.indd (tankonyvkatalogus.hu) 12.o.