Arany János

Nagyszalonta, 1817. Március 2. – Budapest , 1882. Október 22.

Mindvégig

A lantot, a lantot

Szorítsd kebeledhez

   Ha jő a halál;

Ujjod valamíg azt

Pengetheti: vígaszt

   Bús elme talál.

 

Bár a szerelem s bor

Ereidben nem forr:

   Ne tedd le azért;

Hát nincs örömed, hát

Nincs bánat, amit rád

   Balsors keze mért?...

 

Hisz szép ez az élet

Fogytig, ha kíméled

   Azt ami maradt;

Csak az ősz fordultán,

Leveleid hulltán

   Ne kivánj nyarat.

 

Bár füstbe reményid, -

S egeden felényit

   Sincs már fel a nap:

Ami derüs, élvezd,

Boruját meg széleszd:

   Légy te vidorabb.

 

S ne hidd, hogy a lantnak

Ereje meglankadt:

   Csak hangköre más;

Ezzel ha elégszel,

Még várhat elégszer

   Dalban vidulás.

 

Tárgy künn, s temagadban -

És érzelem, az van,

   Míg dobban a szív;

S új eszme ha pezsdűl;

Ne vonakodj restűl

   Mikor a lant hív.

 

Van hallgatód? nincsen?

Te mondd, ahogy isten

   Adta mondanod,

Bár puszta kopáron

- Mint tücsöké nyáron -

   Vész is ki dalod.

Mit jelent a színésznek a vers?