Babits Mihály

Szekszárd, 1883. December 26. – Budapest , 1941. Augusztus 4.

In Horatium

 

                    "Carmina non prius audita"

 

Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!

Ne rezzents nyelvet! hadd dalolok soha

    nem hallott verseket ma, múzsák

        papja, erős fiatal füleknek.

 

Nézz fel az égre: - barna cigány ködök,

nézz szét a vízen: - fürge fehér habok

    örök cseréjükért hálásak

        halld! Ajolost hogyan áldják dallal.

 

A láng is hullám. Szüntelenül lobog

főniksz-világunk. Így nem is él soha,

    mi soha meg nem hal. Halálnak

        köszönöd életedet, fű és vad!

 

Minden a földön, minden a föld felett

folyton-folyásu, mint csobogó patak

    s nem lépsz be kétszer egy patakba -

        így akarák Thanatos s Ajolos.

 

Ekként a dal is légyen örökkön új,

a régi eszme váltson ezer köpenyt

    s a régi forma új eszmének

        öltönyeként kerekedjen újra,

 

S ha Tibur gazda-dalnoka egykor ily

mértéken zengte a megelégedést,

    hadd dalljam rajt' ma himnuszát én

        a soha-meg-nem-elégedésnek.

 

Minden a földön, minden a föld felett

folyton-folyásu, mint hegyi záporár,

    hullámtörés, lavína, láva

        s tűz, örököslobogó. - Te is vesd

 

el restségednek ónsúlyú köntösét,

elégeld már meg a megelégedést,

    légy könnyű, mint a hab s a felhő,

        mint a madár, a halál, a szél az.

 

Görnyedt szerénység, kishitű pórerény,

ne nyomja lelked járomunott nyakát,

    törékeny bár, tengerre termett,

        hagyj kikötőt s aranyos középszert

 

s szabad szolgájuk, állj akarattal a

rejtett erőkhöz, melyek a változás

    százszínü, soha el nem kapcsolt

        kusza, kerek koszorúját fonják.



Mit jelent a színésznek a vers?