"Carmina non prius audita"
Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!
Ne rezzents nyelvet! hadd dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
papja, erős fiatal füleknek.
Nézz fel az égre: - barna cigány ködök,
nézz szét a vízen: - fürge fehér habok
örök cseréjükért hálásak
halld! Ajolost hogyan áldják dallal.
A láng is hullám. Szüntelenül lobog
főniksz-világunk. Így nem is él soha,
mi soha meg nem hal. Halálnak
köszönöd életedet, fű és vad!
Minden a földön, minden a föld felett
folyton-folyásu, mint csobogó patak
s nem lépsz be kétszer egy patakba -
így akarák Thanatos s Ajolos.
Ekként a dal is légyen örökkön új,
a régi eszme váltson ezer köpenyt
s a régi forma új eszmének
öltönyeként kerekedjen újra,
S ha Tibur gazda-dalnoka egykor ily
mértéken zengte a megelégedést,
hadd dalljam rajt' ma himnuszát én
a soha-meg-nem-elégedésnek.
Minden a földön, minden a föld felett
folyton-folyásu, mint hegyi záporár,
hullámtörés, lavína, láva
s tűz, örököslobogó. - Te is vesd
el restségednek ónsúlyú köntösét,
elégeld már meg a megelégedést,
légy könnyű, mint a hab s a felhő,
mint a madár, a halál, a szél az.
Görnyedt szerénység, kishitű pórerény,
ne nyomja lelked járomunott nyakát,
törékeny bár, tengerre termett,
hagyj kikötőt s aranyos középszert
s szabad szolgájuk, állj akarattal a
rejtett erőkhöz, melyek a változás
százszínü, soha el nem kapcsolt
kusza, kerek koszorúját fonják.