Felettem az ég sosem volt kék
füst takarta mindig a napot.
Felettem nem ragyogott csillag:
apám temető mellett lakott.
Előttem nem volt taposott út:
minden lépés első, az enyém.
Előttem nem a rétek zöldek,
a rét vagyok, a gazdag televény.
Imát a varjaktól tanultam,
anyám mindig bús nótát dúdolt.
Füstkárpitból, anyám bús dalával,
a világ elém így rúgtatott.
Előttem nem nyílnak virágok,
kutyatej virult az udvaron.
Önmagamat, a magam zugában,
a világhoz csak most szoktatom.
Felettem az ég sosem volt kék,
füst takarta mindig a napot.
Felettem nem ragyogott csillag,
de a temető mellől elballagok.