"1879-ben született Tiszacsécsén. Édesapja öt holdon gazdálkodott, édesanyja református lelkész lánya volt. Származása nagyban hozzájárult művészetéhez; Móricz írásaiban végig meghatározó volt a vidéken élő emberek iránti érdeklődés. A Móricz család sokáig viszonylag jólétben élt, de aztán sorozatos szerencsétlenségek miatt teljesen elszegényedtek és Prügyre költöztek, ahol az apa, Móricz Bálint napszámosként próbálta eltartani családját és taníttatni gyermekeit. Móricz a Debreceni Református Kollégiumba, majd Sárospatakra járt, végül a kisújszállási gimnáziumban érettségizett 1899-ben. 1900-ban költözött Budapestre, ahol az egyetemen jogot és bölcsészetet hallgatott, itt ismerkedett meg a Nyugat későbbi meghatározó alakjaival, többek között Babitscsal, Juhász Gyulával, Kosztolányival és Tóth Árpáddal.
Írói karrierje 1908-ban a Hét krajcár című novella Nyugat-beli megjelenésével indult el. 1912-ben Leányfalura költözött, kis megszakításokkal itt élt halálig. 1915-ben a fronton haditudósítóként dolgozott; a háború végén a Nyugat több alkotójához hasonlóan, kezdetben ő is szimpatizált az őszirózsás forradalommal és a Tanácsköztársasággal. Emiatt a 20-as években komoly támadásoknak és mellőzésnek volt kitéve. 1929 és 1933 között a Nyugat, 1939-től a népi írók folyóiratának, a Kelet Népének volt szerkesztője. 1942-ben halt meg Budapesten.
Móricz nagyon termékeny szerző volt: elsősorban novellista és regényíró, de drámaíróként is jelentős, sőt verseket és meséket is írt. Prózaművészete realista, naturalista jegyeket hordoz, de a lélektani irányultság és a drámai felfokozottság is jellemző rá. Legismertebb regényei az egy „paraszt Don Juan” története, a Sárarany (1910), az általános iskolában már megismert Légy jó mindhalálig (1920), az Erdély című történelmiregény-trilógia első kötete, a Tündérkert (1922), az Úri muri (1927), amellyel később részletesebben foglalkozunk, a korrupció témáját körüljáró Rokonok (1930), és a nevelt leánya élete ihlette Árvácska (1940)."

Forrás: Irodalom tankönyv - 11. o., 156. o.