"1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc, a magyar ifjúsági irodalom talán legkiemelkedőbb alkotója. A Szeged városában működő férfi tehetsége ugyanakkor nem korlátozódott az írásra: Móra oroszlánrészt vállalt az alföldi régészeti feltárások megszervezésében, a Kultúrpalota igazgatójaként pedig később a helyi kulturális életre is jótékony hatást gyakorolt.

Móra Ferenc szegényparaszti családba született: leghíresebb regénye, a Kincskereső kisködmön főhőséhez hasonlóan az ő édesapja, Móra Márton is szűcs volt, míg édesanyja, Juhász Anna kenyérsütő asszonyként dolgozott. A nyomorúságos körülmények ellenére a szülők komoly gondot fordítottak Móra taníttatására, akinek tizenöt évvel idősebb bátyja, István hosszú ideig példaképül szolgált a fiatalember számára. Fivéréhez hasonlóan Ferenc is komoly érdeklődést mutatott az irodalom iránt – Móra István ekkor már verseivel, cikkeivel és színdarabjával ismertnek számított az Alföldön –, és ugyancsak a báty hatásával magyarázható, hogy utóbb az öcs is a tanári hivatást választotta.
Meglepő módon Móra földrajzzal és természettudománnyal foglalkozott a budapesti egyetemen, majd a Vas vármegyében található Felsőlövőn kapott állást, ám alig egy év után otthagyta a katedrát, és Szegedre költözött. A pezsgő szellemi élettel megáldott Tisza-parti városban Mórát a Szegedi Naplónál alkalmazták, majd 1904-ben – Tömörkény István igazgató ajánlására – a városi könyvtár és múzeum is munkát ajánlott számára. A férfi ugyancsak Tömörkénynek köszönhetően jutott el 1907-ben a csókai ásatásra, ahol később megalapozhatta régészi karrierjét: Móra a következő évben egy kolozsvári tanfolyamon elsajátította a szakma fortélyait, így utóbb hét szezonon át kutathatott a mai Szerbia területén fekvő lelőhelyen.
Mindeközben Móra Ferenc írói pályafutásában is gyökeres változás következett be. A kezdetben versekkel jelentkező publicista 1905-ben ismerkedett meg az ifjúsági irodalom akkori legnagyobb alakjával, Pósa Lajossal, akinek invitálására Az Én Ujságom című gyermeklap munkatársa lett. Móra a következő másfél évtizedben több mint ezer írást közölt Pósánál.
 Ez idő alatt – 1913-tól – Móra Ferenc főszerkesztői pozícióba emelkedett a Szegedi Naplónál, majd 1917-ben, Tömörkény halálával a Kultúrpalota irányítását is átvette.

Móra elismertségéből eredően a politikai csatározásokból sem maradhatott ki, polgári radikális nézetei folytán pedig a dualizmus idején, majd a Horthy-korszakban is ellenzéki szerepbe került. 
Bár rosszindulatú kritikusai gyakran hozzá nem értéssel vádolták meg, Móra Ferenc haláláig több gazdag leletanyaggal rendelkező sírmezőt és számos kunhalmot térképezett fel, valamint behatóan tanulmányozta a nomádok temetkezési szokásait. Alig volt korszak, melyből legalább egy nagyszerű lelet ne kötődött volna a nevéhez. E látszólag kifogyhatatlan energiával rendelkező férfi mindeközben a Kultúrpalota gondját is a szívén viselte, lehetőségeihez mérten igyekezett gyarapítani a múzeum gyűjteményeit – ez az erőfeszítés elsősorban a numizmatika terén hozott szép eredményt –, és saját vagyonát sem sajnálta a köz javára fordítani.

Móra Ferenc hosszú éveken át fáradhatatlannak tűnt, ám teste nem bírta azt a munkatempót, amit diktált: az író törékeny egészségét kikezdte a tüdőbaj, halálát azonban utóbb mégsem ez a gyilkos kór, hanem hasnyálmirigyrák okozta. A férfi 1933-ban Karlovy Varyba vonult kezelésre, majd a műtétet is vállalta, ám 1934 februárjában gyógyíthatatlan betegsége a halálba ragadta őt. Személyében a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója távozott a földi világból, akinek kedves történetei, eleven képei ma is megragadják az olvasó fiatalság fantáziáját."

Forrás: Tarján M. Tamás - Móra Ferenc születése (Rubicon)