"Kölcsey Ferenc (1790–1838) Szatmár megyében, a partiumi Sződemeteren született (a település ma Romániához tartozik). Kisgyerekkorában egy himlőbetegség szövődményeként a fél szemére megvakult. Szülei korán meghaltak, apját hat, anyját tizenkét évesen veszítette el. 1796-ban került Debrecenbe, ahol a Református Kollégiumban tanult. 1808-ban vette fel a kapcsolatot Kazinczy Ferenccel, aki felismerte a fiatal költő tehetségét, és tanácsokkal látta el. Kazinczy révén ismerkedett meg majdani barátjával, Szemere Pállal is, amikor joggyakornokként Pestre költözött. 1812-től Álmosdon, majd Szatmárcsekén gazdálkodott, öccse halála után ő gondoskodott annak családjáról. Kölcsey tevékenyen vett részt az ország közügyeiben. A nyelvújítási vitában a neológus Kazinczy Ferenc álláspontját képviselte. Szemere Pállal közösen írták a Felelet a Mondolatra (1815) című röpiratot. Kölcsey a tudományos igényű irodalmi kritika megteremtője Magyarországon. Mindez akkor is vitathatatlan érdeme, ha kritikáiban korántsem bizonyult tévedhetetlennek: jól példázza ezt, hogy mennyire alulértékelte Berzsenyit. 1830-ban a  Magyar Tudós Társaság alakuló ülése vidéki rendes taggá választotta. 1829-től Szatmár megye aljegyzője, később országgyűlési követeként a reformpárti ellenzék vezérszónoka volt. Tisztségéről akkor mondott le, amikor a megye reformellenes magatartásra utasította követeit. Életének utolsó időszakában a perbe fogott Wesselényi Miklós ügyvédje volt. Szatmárcsekén halt meg. Pályakezdése Kölcsey első jelentős költeményei az 1810-es évek elején születtek. Számos műfajban alkotott, írt például románcot, bordalt, ódát, himnuszt, népdalszerű verset, balladát és epigrammát. Jól ismerte Csokonai Vitéz Mihály verseit. Korai költeményei egyrészt az ő szentimentalizmusának, másrészt a klasszicizmus eszményeit valló Kazinczynak a  hatását mutatják. Kölcsey szeretett volna az irodalmi élet központjába, Pestre költözni. Az 1810-es évek elejére azonban kiderült, hogy anyagi és családi okok miatt erre nincs lehetősége. Ebben az időszakban született műveinek leggyakrabban visszatérő léttapasztalata a magány és az elszigeteltség."

Forrás: Irodalom tankönyv, 10. o., 141. o.