"Élete 1848‒1849-ig

Jókai Mór a  magyar romantikus próza legnagyobb alkotója, máig az egyik legolvasottabb írónk. Nevét Európa-szerte ismerték, Victor Hugóval baráti levelezést folytatott. Komáromban született 1825-ben kálvinista, művelt, szabadelvű, Habsburg-ellenes családban. Apja nemesi származású ügyvéd volt, azaz nemes és polgár egy személyben. 1841–1842-ben Jókai is, Petőfi is a  pápai kollégiumban tanult, össze is barátkoztak. Jókai 1842-től jogot hallgatott Kecskeméten, s joggyakorlatra érkezett 1845 őszén Pestre. Az anyakönyvezéskor a  Jókay Móric nevet jegyezték be, de 1848-ban a  nemesi származására utaló y-t i-re változtatta, ekkoriban kezdte használni a Mór utónevet is. 1846-ban megírta első regényét (Hétköznapok). Egy évre rá már az Életképek című folyóirat szerkesztője, később pedig a Pesti Hírlap munkatársa. Összejárt azokkal a fiatal írókkal és színészekkel, akik az 1848-as forradalom csillagai lettek. A  Petőfi szellemi vezetésével működő Tízek Társaságának is alapító tagja. Ő fogalmazta meg és olvasta fel 1848. március 15-én a 12 pontot. A Bánk bán esti előadásán ismerte meg Laborfalvi Rózát, a híres színésznőt, akit még ez évben elvett feleségül.

A szabadságharc után

A kiegyezésig Jókai volt a  nemzet vigasztalója. Hitet adó legendákat nyújtott a bénult magyarságnak: 1850-es novelláskötete, a Csataképek a szabadságharc dicső eseményeit idézi fel. Reményt akart nyújtani történelmi regényeivel is (Erdély aranykora, 1851; Török világ Magyarországon, 1852–1853), melyek legfőbb üzenete, hogy a  magyarság elpusztíthatatlan. A  reformkor lelkesítő legendáját fogalmazta meg Egy magyar nábob (1853–1854) és Kárpáthy Zoltán (1854–1855) című regényeiben: miként vált akár egy dorbézoló magyar nemes a legnemesebb eszmék zászlóvivőjévé. Fénykora és kései korszaka Írói fénykorát 1867 és 1875 között élte. Ekkor írta meg a szabadságharc idealizált történetét, A kőszívű ember fiait (1869), illetve a magyar felvilágosodás legendássá emelt históriáját (És mégis mozog a föld, 1872; Rab Ráby, 1879). A polgárosodás a  témája Fekete gyémántok (1870) és Az arany ember (1872) című regényének. Előbbi a  kapitalizmus ábrándos, idealizált képe: a  nemesi származású tudós, Berend Iván bányatulajdonosként megteremti a magyar ipart – munkásaival testvéri szövetségben. Utóbbi talán Jókai legjobb műve.

Élete végén jobbára szórakoztató kalandregényeket írt. Kivételnek számít Sárga rózsa című kisregénye (1893), amely egy hortobágyi szerelmi háromszög története. Jókai rendkívül termékeny szerző volt, összes művei több mint száz kötetet tesznek ki. Regényművészete a  romantikus prózairodalom mintapéldája. Történetei meseszerűek, szereplői általában idealizálással megalkotott, szélsőséges jellemek: pozitív figurái heroikus alakok, míg a negatív szereplőket démoni gonoszság hatja át. Legtöbbször kész jellemeket alkot, a szereplők nem javulnak meg/romlanak el a regény során, legfeljebb a sors szeszélye alakítja életüket. Regényeinek nem egy hősét a  reformkor egyes történelmi figuráiról vagy akár élő személyekről mintázta (a Kárpáthy Zoltánban szereplő Szentirmay Rudolfot például Széchenyi István ihlette). Történeteibe szívesen sző anekdotákat. Elismertségének, írásművészetének és tehetségének jele, hogy a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt."

Forrás: Irodalom tankönyv - 10. osztály, 237. o.