"Ady Endre 1877-ben született a mai Románia területén, a Partium északi részét alkotó Szilágyságban, Érmindszenten (román neve: Ady Endre, magyarul Adyfalva néven is ismeretes). Az öntudatos, kálvinista kisnemesi család, amely származását Ond vezérre vezette vissza, Ady Endre születésekor már teljesen elszegényedett. Apja földműves, anyja papleány volt. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskolai tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban és a zilahi református kollégiumban végezte. Már gimnazista korában elkezdett vers-és prózaírással kísérletezni. Debrecenben és Pesten jogot hallgatott, egyetemistaként ismerkedett meg Friedrich Nietzsche (1844–1900) német filozófus tanaival: elsősorban a régi ítéletek lerombolásáról, valamint a felsőbbrendű ember jogairól szóló eszmék ragadták meg. 
Az ifjú Adyt az élet megélése és példaképének, Csokonai Vitéz Mihálynak a „garabonciás deák” életútja jobban vonzotta, mint a joghallgatóság, így 1899 áprilisában félbehagyta tanulmányait, és újságírónak állt: a Debrecen című lap munkatársa lett. Ám a városra rövid idő elteltével már csak mint a „maradandóság városára” gondolt – Debrecen később a magyarországi elmaradott viszonyok jelképe lett költészetében. Nagyváradra ment a Szabadság című szabadelvű laphoz. 1901-ben Egy kis séta címmel megjelentette a társadalmi igazságtalanság és a munkásnyomor kritikájának szánt cikkét a Friss Újságban – a cikk következménye háromnapi fogház és az ellenzéki beállítottságú Nagyváradi Napló szerkesztői posztja lett. 
Amellett hogy beérkezett újságíróvá vált, a város irodalmi életének is meghatározó alakja lett. Szerepelt az 1908-ban indított A Holnap című antológiában. Nagyvárad jelentős helyet foglalt el pályájában és életében, hiszen nem csupán politikai-szellemi horizontot nyitott előtte, hanem itt ismerte meg 1903-ban számtalan későbbi versének ihletőjét, Diósy Ödönné Brüll Adélt (1872–1934), „Lédát”, akivel kilenc évig folytatott viharos és szenvedélyes viszonyt (kapcsolatukról bővebben szólunk az Ady szerelmi költészetét tárgyaló leckében). 1904-ben Léda után utazott Párizsba, 1911-ig több alkalommal tartózkodott a „szép ámulások szent városában”. 
Első, majdnem egyéves párizsi időszaka után 1905-ben a Budapesti Napló munkatársa lett. Cikkek tömege mellett verseket is publikált itt. A Vészi József által szerkesztett lap szorosan kötődött a darabontkormányhoz, Ady a sajtóiroda tagja lett, és szembefordult az ellenzéki koalícióval. A Huszadik Század köréhez került közel. 1907-ben megválni kényszerült a Budapesti Naplótól. 1908-tól a Nyugat főmunkatársa lett és maradt egészen haláláig.
 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát (Csinszkát), egy erdélyi földbirtokos húszéves lányát, akivel akkor már négy éve levelezett. A késői szerelem, a Magyarországot érintő, súlyosan nyugtalanító események ellenére is érzelmi-egzisztenciális biztonságot hozott az akkor már egyre többet betegeskedő Ady életébe. Az 1918-as őszirózsás forradalom hírére úgy döntött, felutazik Budapestre, bár éppen spanyolnáthával küzdött. Az aktuális események azonban akkora jelentőséggel bírtak számára, hogy még betegen is elment a Nemzeti Tanács egyik ülésére. Végül többszöri tüdőgyulladás után a Liget szanatóriumba került. Időközben arról is hírt kapott, hogy Csinszkával közös otthonát, a csucsai kastélyt a helyi lakosok feldúlták. 1919 januárjában hunyt el."

Forrás: irodalom11_2018.indd (tankonyvkatalogus.hu) 98.o.